Talajkezelés

A termékeny talaj minden növénytermesztés fő értéke. A hagyományos mezőgazdaságban a termesztett növények növekedéséhez és fejlődéséhez kedvező feltételeket teremtenek az intenzív gépi talajműveléssel és a könnyen hozzáférhető tápanyagok ásványi műtrágya formájában történő hozzáadásával. Az ökológiai termelés egészen más paradigmán alapul. Itt a talajt élő szervezetnek tekintjük és minden intézkedés arra irányul, hogy a talajban olyan változatos mikroorganizmusok és állatvilág kifejlődéséhez kedvező feltételeket teremtsünk, amelyek a szervesanyag-termelés és -lebontás összetett folyamatai révén biztosítják a kultúrnövények számára a szükséges tápanyagokat.

A termékeny és jó szerkezetű talajok optimális feltételeket biztosítanak a növények növekedéséhez, ami növeli a kártevőkkel szembeni ellenállásukat. Fontos a kiegyensúlyozott műtrágyázás, hogy biztosítsuk a megfelelő mennyiségű P és K mennyiségét, miközben az N nem lehet túlzott. A túl bőséges N-tartalom ízletesebbé teszi a termést a rovarok számára. Nagy növénysűrűséget és erőteljes életerőt eredményez. Az így kialakult magas páratartalom kedvező feltételeket biztosít a betegségek kialakulásához. Ezen túlmenően nélkülözhetetlen a betegségek és a kártevők tüneteinek monitorozása és a növényvédő szerek alkalmazása ilyen körülmények között, miközben a természetes ellenségek nehezebben találják meg a kártevőket. Ezért az ökológiai gazdálkodásban a trágyát szinte kizárólag szerves trágyákkal (istállótrágya, saját gazdaságban előállított komposzt stb.) juttatják ki, amelyek fokozatosan mineralizálódnak és ásványi tápanyagok szabadulnak fel belőlük. A szerves trágyával történő trágyázás biztosítja a talaj termékenységéhez és mikrobiológiai aktivitásához elengedhetetlen humusztartalom megtartását és növelését.

A talaj fajdiverzitásának növelése azért fontos feladat az ökológiai termelésben, mert a tápanyagforgalomra gyakorolt hatásuk révén a talajban található mikroorganizmusok, természetes ellenségek vagy kisállatok egy része közvetlenül megtámadja a kártevőket és elpusztítja a gyommagvakat. A talajművelést és különösen a talajszintek keveredését minimálisra csökkentik, hogy a talaj élőlényei számára a lehető legkedvezőbb feltételeket biztosítsák. A talajt, ahol csak lehetséges, takarónövényekkel vagy mulcsozással karbantartjuk, így omlós szerkezetű, szerves anyagokban és talajlakó élőlényekben gazdag talajréteg jön létre.

A változatos takarónövények a talaj felett élő természetes ellenségek élőhelye i is. A talajtakarása gyorsan növekvő fajokkal legsikeresebb gyomirtási stratégia, különösen azokon a területeken, ahol a növényeket nagy sortávolsággal termesztik.

Az egynyári növényfajták talajtakaróként történő termesztése (zöldtrágyázás) a betakarítás és az új tenyészidőszak kezdete/új állandó növények telepítése között is alkalmazható. Ez jó módszer a talajfenntartásra olyan területeken, ahol a kevés csapadék miatt nem lehet tartósan takarónövényeket termeszteni évelő növényekkel együtt. A zöldtrágyázáshoz megfelelő fajok kiválasztásával csökkenthető az előző termésből visszamaradt kártevőpopuláció, megakadályozható a gyomnövekedés és a tápanyagkimosódás a talajban. Szántásukkal friss szerves anyagokat hoznak be a rendszerbe, amelyek a talajban lévő mikroorganizmusok és egyéb hasznos szervezetek táplálására szolgálnak.

A takarónövények számos előnye, különösen a talaj biológiai sokféleségének javítása, a mulcsozással is elérhető. Az ökológiai termelésben szerves anyagokkal történő mulcsozást alkalmaznak, leggyakrabban szalmával vagy frissen nyírt fűvel. Az ilyen takarás jelentősen befolyásolja a gyomok fejlődését, megnehezíti a talaj szervesanyagban gazdag rétegén való keresztülnövést és elzárja a csírázáshoz szükséges fényt.

A megfelelő öntözési mód a betegségek kialakulását is befolyásolhatja, ezért azt az adott növénykultúrához kell igazítani. Az egy öntözési körben felvett víz mennyisége, az öntözés gyakorisága és technika befolyásolhatja a betegségek terjedését és az általuk okozott károk súlyosságát. Például, ha a barázdákat öntözzük, célszerű kisebb mennyiségű vízzel gyakrabban öntözni, míg az esőztetős öntözőrendszert érdemes késő este vagy éjszaka, amikor már harmat képződik. A betegségmegelőzés szempontjából a legmegfelelőbb a lokális öntözés (csepegtetés), ahol kis mennyiségű vizet juttatnak a növény gyökerére, miközben a növény föld feletti szerveit nem nedvesítik meg.