Vetéstervezés és vetésforgó

A vetésforgó kialakítása, azaz a haszonnövények térbeli és időbeli változtatása elkerülhetetlen intézkedés a szántóföldi és kertészeti növények termesztésében. Az ökológiai termelésben nagy jelentősége van, hiszen a kártevők elleni védekezés alapvető intézkedése. Ősi emberi tapasztalat, hogy ugyanazon növénykultúra hosszú távú termesztése esetén betegségek, kártevők és gyomok halmozódnak fel a talajban és ez indokolta a vetésforgó bevezetését.

Ugyanazon kultúra egymást követő termesztése befolyásolja a talajban lévő mikroorganizmusok populációjának szerkezetét, azaz csökkenti a hasznos mikroorganizmközösségek és a fauna méretét, hatással van a kórokozók talajban való terjedésére. Bár a talajbetegségek lassan terjednek és kezdetben kisebb területekre és kisebb számú fertőzött növényre korlátozódnak, ugyanazon vagy rokon növények ugyanazon a területen történő termesztésével a kórokozók és a fertőzött növények száma évről évre nő. Külön problémát jelent a parazita fonálférgek és a vírusvektor fonálférgek elszaporodása a talajban. Egyes termények, például a burgonya, különösen érzékenyek a fonálférgekre, míg a fonalférgek vírusátvivők például a szőlőben. A fonálférgek elleni védekezés legsikeresebb módja a kultúrnövények megváltoztatása, rezisztens fajták termesztése és a gazdagyomok elpusztítása.

A folyamatos termesztésben a gyomok gyorsan elterjednek. Ennek kivédésére ajánlott az egyszikűeket a kétszikűekkel, a szűk távközű növényeket szélesebb távközűekkel, a széleslevelű fajokat a keskeny levelűekkel stb. felváltva tevezni.

A vetésforgó összeállításakor ismerni kell az egyes fajok jellemzőit, az ismételt termesztéssel szembeni tűrőképességét. Kötelező a nem rokon fajok váltogatása, melyek változatos termesztési igényekkel és jellemzőkkel rendelkeznek, mint például a kalászos, zöldség- és gyökérfajok váltogatása. Kerülni kell a rokon (burgonya/paradicsom, zeller/sárgarépa) fajok egymás utáni termesztését. A kalászosok gyakrabban termeszthetők vetésforgóban, mert nem kedveznek a talajban előforduló betegségeknek, míg a talajbetegségekre fogékony növényeket ritkán vagy mindig új felületre érdemes vetésforgóba ültetni. Az egy adott kártevő tápnövényeként szolgáló fajok felváltása azokkal, amelyeket a kártevő nem eszik, hosszú távú stratégia a populáció csökkentésére.

A jól megtervezett vetésforgó csökkenti a gyommagvak felhalmozódását a talajban, de az új magvak megjelenését is. Gyorsan fejlődő, nagy ültetési sűrűséget biztosító fajok váltott termesztése javasolt a hosszú ideig ásható fajokkal. Ha az évelő gyomok populációja minden megtett intézkedés ellenére növekszik, a vetésforgó egyike azon kevés lehetőségnek, amelyekkel csökkenthető.

Két vagy több növény egyidejű művelése ugyanazon a területen (társulás) számos pozitív tulajdonsággal rendelkezik, mivel optimálisan kihasználja a szántóföldön rendelkezésre álló területet és segít a kártevők megjelenésének megelőzésében. A növények társas növekedése gazdag és változatos élőlényközösséget eredményez a talajban, így segít a talajban lévő káros organizmusok és a gyomok elleni védekezésben egyaránt. A területen található különböző fajok gyorsan növekvő és jól fedő vegetációs réteget biztosítanak, amely megakadályozza a gyomok fejlődését. Ha a nagy térközzel rendelkező növény mellett más növényt is termesztenek, akkor a talaj vegetációs rétege gyorsabban fejlődik és kevesebb erőfeszítést igényel a gyomszabályozás. Például, ha a korábban érő magas növényeket olyanokkal neveljük, amelyek alacsonyak és később érnek, akkor az alacsony növény növekedése kezdetben lassabb lesz, de a magas növény betekarítása után intenzívebben kezd el növekedni és ezzel megakadályozza a gyomnövekedést.

A második növény növényzetként használható a tábla körül, hogy gátat szabjon a gombaspóráknak, kártevőknek és vírusvektoroknak. Ezenkívül egyes fajok vonzzák a természetes ellenségeket vagy riasztószerként működnek azon fajok kártevői ellen, amelyekkel együtt termesztik őket.