Mechanikai, agrotechnikai és biológiai gyomszabályozás

Tanulási eredmények:

• Elmagyarázza a különbséget az ökológiai gazdálkodásban alkalmazott közvetlen és közvetett gyomszabályozási gyakorlatok és módszerek között.
• Kiválasztja és javasolja a megfelelő gyomszabályozási gyakorlatot azok előnyei és hátrányai alapján.

Napjainkban számos nem vegyszeres gyomirtási technika létezik. Az alábbiakban az ökológiai gazdálkodás nem vegyszeres gyomirtó stratégiáihoz elérhető, általános technikákat mutatjuk be.

Közvetlen (direkt) gyomszabályozás

A közvetlen védekezést hosszú távú megelőző intézkedésekkel kell összekapcsolni a gyompopuláció méretének kezelhető szinten tartása érdekében.

Termikus gyomirtás

A termikus gyomirtás magában foglalja a tűz, láng, forró víz, gőz és fagyasztás alkalmazását. Ezek a technikák a talaj megbolygatása nélkül irtják a gyomokat és nem hozzák a talaj felszínére az eltemetett magvakat. Számos tényező (hőmérséklet, expozíciós idő, energiabevitel) befolyásolhatja a hőszabályozás hatékonyságát, azonban ezek közül sok a célnövények hajtásait pusztítja el, így a regenerálódás elkerülése érdekében ismételt kezelésekre lehet szükség. A hatásmechanizmus alapján a hőszabályozási módszerek három csoportra oszthatók: i) a közvetlen melegítéses módszerek (lángolás/égetés, szolarizálás, infravörös gyomlálás, forró víz, gőzölés, forró levegő), ii) közvetett melegítéses módszerek (áramütés, mikrohullámok, lézersugárzás, ultraibolya fény) és iii) fagyasztás, mint ellentétes növényi stressztényező.

‒ Lángolás/égetés ‒ A növényi folyamatokat a magas hőmérséklet károsíthatja a fehérje koaguláció és denaturáció, a membrán permeabilitás növekedése és az enziminaktiváció révén. A legtöbb növényi szövet termikus holtpontja hosszan tartó expozíció mellett 45-55°C. Az eljárás hatékonyságát leginkább a növény mérete befolyásolja a kezelés időpontjában, kevésbé a gyomnövény sűrűsége. A legtoleránsabb fajokat nem lehet lánggal megfékezni, függetlenül az alkalmazások számától. A lánggal való kezelés a gyomirtás sikeres módja, azonban magas költsége és más módszerek nagyobb hatékonysága miatt a növénykultúrákban kevésbé alkalmazzák. Hatása csak a rendsorban és a sor alatti talajfelszínen lévő magvakat érinti. A talajkímélés és a szerves anyagok megőrzése érdekében az égetést csak a rendre lerakott szalmán vagy a táblán lévő foltokról összegyűjtött gyomanyagon szabad végezni, amit foltégetésnek neveznek. Az égetőgépekben leggyakrabban alkalmazott tüzelőanyag a cseppfolyósított petróleum gáz (LPG), általában propán, de megújuló alternatívaként a hidrogént is alkalmaznak. A lánggal történő gyomirtás (5.14. ábra) olcsóbb lehet, mint a kézi gyomirtás, de a gép költsége magas. Arra a következtetésre jutottak, hogy egy 6-20 hektáros terület kezelése ésszerű szintre csökkenti a költségeket, de a kisebb területek kezelése is nyereséges lehet a növénykultúrától függően.

5.14. ábra. Lángszórós gyomirtás - gyomperzselés (https://www.shutterstock.com)

‒ Gőzölés ‒ A gőz alkalmazása a gyomirtásban kismértékben csökkenti a vízmennyiséget és a haszonnvény jobb áttörését eredményezi a forró vizes módszerhez képest (5.15. ábra). A módszer hatékonyságát a gőz hőmérséklete, a gyomfaj, az expozíciós idő és a növény mérete is befolyásolja. Az évelő gyomfajok képesek regenerálódni, ezért szükséges az ismételt expozíció. Az egynyári gyomfajok maghéja némi védelmet nyújthat a gőzzel szemben. A mobil talajgőzölést a kereskedelemben alkalmazzák a szántóföldi és üvegházi gyomok kezelésére, a kórokozók és a gyomok irtására, valamint a talaj sterilizálására. Az erősen mérgező metil-bromid felhasználásával kapcsolatos aggodalmak hatására megnőtt az érdeklődés a gőzsterilizálási módszerek iránt. A gőzt 3-8 percig nyomás alatt alkalmazzák a frissen kialakított ágyásokra helyezett fémtálak alatt. A gőz a talaj hőmérsékletét 70-100°C-ra emeli és a legtöbb gyommagot legalább 10 cm-es mélységig elpusztítja, azonban a kezelt réteg alatti gyommagvakat ez nem érinti. Ha nem történik további művelés utáni kezelés, a gyomirtás két szezonon keresztül is hatékony maradhat.

5.15. ábra. Gőzzel való gyomirtás (https://www.shutterstock.com)

‒ Szolarizáció ‒A szolarizáció egy megelőző folyamat, amely a nap melegét használja ki a gyomok irtására. Ehhez a talajfelszínre fekete vagy átlátszó műanyag borítást terítenek, amely befogja a napsugárzást (5.16. ábra). A megnövekedett talajhőmérséklet elpusztítja a növényeket, a magvakat, a növényi kórokozókat és a kártevők szaporodási képleteit a talajban, így a magas talajhőmérséklet talajfertőtlenítési technikának is minősül. A hatékony szolarizációs módszerhez meleg, nedves talaj és egésznapos intenzív napsugárzás szükséges. Mivel a talaj nedvességére szükség van, ezért szükséges a talaj öntözése a szolárizálás előtt. Arra a következtetésre jutottak, hogy a talajszolarizáció sikere nem a talajban mért csúcshőmérséklettől függ, hanem attól, hogy a hőmérséklet napról napra egy bizonyos küszöbérték (45 °C) felett marad. A szolarizáció gyomirtó hatásának megőrzése érdekében a talajt nem szabad utólag megművelni, mert ellenkező esetben a mélyebb talajrétegekben jelenlévő (melegítéstől kevésbé érintett) gyommagok felkerülnek a talaj felszínére és kicsírázhatnak.

5.16. ábra. A szolarizáció, mint a gyomirtásban alkalmazott módszer (https://www.shutterstock.com)

‒ infravörös sugárzás ‒Az ennél a módszernél alkalmazott égőfej infravörös sugárzást (IR) használ a gyomok elpusztítására. Egy égő felmelegíti egy kerámia/ fém felületet, amelyek a hőt (IR formájában) a gyomnövények felé sugározzák. Egy kis butánpalackból származó gázzal felmelegített kerámia korong izzó állapotban infravörös sugárzást generál. Ezután a felforrósított úgynevezett „forró lándzsát” (kiálló fémtüskét) az elpusztítandó növény közepébe nyomjuk és ott tartjuk néhány másodpercig (a legtöbb gyomnövénynél kb. 1,5 másodperc is elegendő, keményebb növények esetében hosszabb időre van szükség.) Az intenzív hő hatására a növények sejtjeiben lévő nedvesség felforr, ami a sejtek szétpukkanását eredményezi. A levelek a kezelés után azonnal elhervadnak és sötétzöldre színeződnek. Ráadásul a módszer károsítja a sejtekben lévő fehérjéket, így fotoszintézis hiányában a növény elpusztul. Az infravörös gyomirtás hátránya, hogy időre van szükségük a felmelegedéshez, az infravörös panelek érzékenyek a mechanikai sérülésekre és drágábbak, mint a lánggyomirtók. A lánggyomirtókkal ellentétben azonban olyan helyzetekben is használhatók, ahol a nyílt láng rendkívül veszélyes lenne.

‒ Dirket melegítés ‒A szántóföldi talajban lévő gyommagvak elpusztítására szolgáló közvetlen hő alkalmazása előtt a talajt megművelik és barázdákba rendezik. A megmunkált talajgerincet eltávolítják, egy dízelüzemű égővel 68-70 °C-ra felmelegített kamrán átvezetik, majd visszahelyezik a talajra, így egy sávnyi gyommentes talajt biztosítanak. A kezelés mélysége sekély gyökerű növények esetében 10 cm-től burgonya esetében 25 cm-ig terjed. A száraz hőkezelési rendszer a porlasztáshoz képest gyorsabb terültbefedettséget tesz lehetővé.

‒ Áramütés ‒ Az elektromos kezeléshez kétféle rendszert használnak. A „szikrakisülések” módszere nagyfeszültségű, rövid ideig tartó impulzusokat (pl. 25-60 kV, 1-3 µs) alkalmaz gyomirtásra, növényritkításra és az érés gyorsítására. A „folyamatos érintkezés” módszer egy nagyfeszültségű forrásra (pl. 15 kV, 54 kW, 30 A) csatlakoztatott fém applikátort alkalmaz. Az elektromos áram a növényeken keresztül a gyökerekbe áramlik. Annak érdekében, hogy az áramkör zárva legyen, egy áram kollektoron keresztül visszavezetik. Egy ilyen áramkörben a növény ellenállást képez. Az elektromos feszültség károsítja a megérintett növények klorofillját és elpusztítja a növényi sejteket. Ezt a módszert a gyökérnövények lombozatának metszésére és kiszárítására, valamint gyomirtásra és a sornövények ritkítására használják.

‒ Fagyasztás (kriogén gyomirtás) ‒A fagyasztási kezelésekhez két különböző közeget alkalmazunk: folyékony nitrogént és szárazjeget. A kriogén rendszer egy módosított permetezőgépen keresztül folyékony nitrogént juttat a célzott gyomokra, majd ezeket ballasztos mechanikus hengerrel zúzza össze. A folyékony nitrogén hatékonyabb, mint a szén-dioxid, de egyik sem olyan hatékony, mint a láng. A fagyás csak akkor előnyös, ha nyilvánvaló a lángok tűzveszélye.

Létezik még néhány más, infravörös sugárzást, mikrohullámú sugárzást, elektrosztatikus mezőt, besugárzást, lézert vagy ultraibolya fényt alkalmazó termikus gyomirtási technika, azonban ezeket a módszereket ez a fejezet nem részletezi.

Mechanikus gyomirtás

A mechanikus gyomirtási módszerek széles választéka áll a gazdálkodók rendelkezésére, az alapvető kéziszerszámoktól a traktorral hajtott eszközökig. Ide tartoznak a művelőeszközök (pl. kapák, boronák, fogas és kefés bozótirtók), vágószerszámok (pl. kaszák és fűnyírók) és a mindkét feladatot ellátó eszközök. Alapvetően a palánták 1 cm mélységig történő teljes betemetése és a talajfelszínen vagy ahhoz közeli levágása a gyomírtás leghatékonyabb mechanikai módszere. A növény- és gyompopuláció alapvetően meghatározza az eszköz típusát és alkalmazásának időzítését/gyakoriságát, amely hatékony gyomirtást biztosít. Például a fixen rögzített ekevasak alkalmasabbak szántóföldi növényekre, míg mások, mint például a sorok közötti gyomkefék hatékonyabbak lehetnek kertészeti használatban. A mechanikus gyomirtás hátrányai közé tartozik az alacsony munkasebesség, a nedves körülmények miatti késések és a gyomírtás kudarcának kockázata, mivel a gyomok nagyobbra nőnek. A gyomirtás nem feltétlenül jobb a gyomok korai állapotaiban, mert a még nem jelenlévő, későn csírázó gyomok túlélhetik a kezelést. A mechanikus gyomirtással járó további talajművelés károsíthatja a talaj szerkezetét és elősegítheti a talajeróziót. A talaj nitrogénjének megnövekedett mineralizációja a művelés következtében problémát vagy előnyt jelenthet a gazdálkodók számára.

‒ Kézi szerzsámok ‒ A gyomok kézzel történő eltávolítása gyakran a leghatékonyabb módja annak, hogy a gyomok ne terjedjenek el és így ne váljanak komoly problémává. A kézi szerszámok hatékonyabbak az egynyári, mint az évelő gyomok esetében, a vegetatív szaporodás képessége miatt. A kéziszerszámokat a következőképpen csoportosítják:

1. kis szerszámok: Ezek hagyományos, rövidnyelű kézi kapák, amelyeket a gazdák alkalmaznak. Bár ezek az eszközök alkalmasak a növények közötti gyomok eltávolítására és nagyon hatékonyak, de a művelet csak guggoló testhelyzetben lehetséges így nagyon alacsony a munkateljesítméne. A kézi kapát, a tolókapát és a kézi gyomlálás más hagyományos módszereit továbbra is világszerte használják kertészeti kultúrákban. A kézi gyomlálást gyakran gépi sorközi gyomirtás után alkalmazzák a vetéssorban maradt gyomok kezelésére. A legjobb melegben és erős napsütésben alkalmazni, mert ilyen időjárási körülmények között a gyomok gyorsan kiszáradnak. Esős időben és nedves, rögös talajokon a gyomok regenerálódása vagy túlélése megtörténhet.
2. ásó. Ezeknek a gyomirtóeszközöknek egyenes, íves vagy hegyes pengéi vannak. A gyomokat ásással, vágással és gyökerek kiszedésével Ezeket hajló testhelyzetben kell működtetni. A művelet általában lassú és fárasztó.
3. hosszú nyelű szerszámok. A hosszú nyelű szerszámok 1,5-2 m hosszú nyél végére rögzített talajmunkaszerszámmal rendelkeznek. Ezeket a szerszámokat toló, toló-húzó vagy húzó üzemmódban, álló testhelyzetben működtetik. Ezeket úgy tervezték, hogy morzsalékos talajnedvesség feltételek mellett is működjenek, valamint a növénynövekedés korai szakaszában, amikor a gyomok még kicsik.

‒ Borona ‒ A boronálás a mechanikus gyomirtás hagyományos formája (5.17. ábra) az egynyári gyomok kezelésére, de hatástalan az évelő és a mélyen gyökerező gyomok ellen. A haszonnövény korai előnyének biztosítása érdekében, az elsőként kelő gyomok ellen fogas- vagy láncos boronával vak vagy preemergens boronálás végezhető a vetés után, de még a növény kikelése előtt. A korai boronálás száraz időjárás, de megfelelő talajnedvesség esetén sikeres. A vakboronálás hátránya az alacsony hatékonyság, ha kevés gyom kelt ki és néha a termés lassú kelése. A boronák a kelés után is alkalmazhatók, ilyenkor azonban a növénykultúra károsodhat. A munkamélység 10 mm-ről 30 mm-re való növelése megduplázza a kiirtott növények számát, amit tovább növel a magasabb talajnedvesség és a gyorsabb munkasebesség.

• A kerek és/vagy inga alakú láncszemekkel ellátott láncos boronák betemetik a gyomokat, de nem húzzák ki őket. Különösen hatékonyak könnyű talajokon és a kikelés előtt, illetve alacsony kultúrákban. A merev vagy rugós kapákkal rendelkező gyomlálók felületesen művelik meg a teljes talajfelületet, de kevesebb kárt okoznak a termésben. Hatékonyabbak a könnyebb talajokon és kevésbé sikeresek nehéz talajon.


• A flexibilis fogakkal felszerelt boronák szelektíven alkalmazhatók a kalászosok késői kikelési szakaszában, amikor a sűrű lombozat a sorközbe kényszeríti a kapákat. Akkor a leghatékonyabb, amikor a gyomok már kicsíráztak, de még nem törték át a talajfelszínt vagy szikleveles stádiumban vannak. Előnyei a gyors működés és a talajkéreg feltörése.


• A fésűs boronák, amelyek a növénysor két oldalán elhelyezkedő fogakkal rendelkeznek, pontosabb sorok közötti gyomirtást tesznek lehetővé. A haszonnövényeknek rendkívül erős gyökérzettel kell rendelkezniük és megfelelő sortávolságban kell ültetni őket. A torziós gyomirtók alkalmazásához optimális a haszonnövény 2+ leveles stádiuma és nagyon jól gyökeresedő állapot.


• A forgófejes ujjas kapa soronként két csillag alakú rotorral lehetővé teszik a sorok közötti gyomirtást. A rotorok szögét úgy lehet beállítani, hogy a talaj a soroktól kifelé vagy a sorok felé szóródjon. Az utóbbi a soron belüli kisebb gyomok betemetésével támogatja a haszonnövényt.

5.17. ábra. Gépek a gyomirtásban: láncos borona (balra - https://www.shutterstock.com), fésűs borona (középen – I. Tirczka), ujjas kapa (jobbra – I. Tirczka).

‒ Kapálógép ‒ A kapálógépek 2-4 cm mélységben vágják át a talajt egy „A” vagy „L” alakú fix, vibráló vagy forgó szerkezettel. A munkamélység növelése nem sokat javít a gyomirtáson, de a nagyobb haladási sebesség növeli a gyomok talaj általi fedését és csökkenti a túlélést. Fontos a talaj szerkezete: durva talajban a kapa által felemelt talajcsomókban tovább nőhet a gyom. A talajfelszín kiszáradása kritikus tényező a gyomok regenerálódásának megakadályozásában, a kapálás utáni nedves körülmények csökkenthetik a gyomirtás hatékonyságát. A kapálás különösen hatékony a kifejlett gyomok ellen, így a kapálógépek a sorok közötti gyomnövények ellen hatnak. Mivel a kapálógépek mindent alávágnak, ezért nagyon óvatosan kell terelni a kapákat a vetéssorok között. A jó magágy és a pontos vetés a sikeres kapálás előfeltétele. A jelentős számú kultúrnövény eltávolításának és földdel való betakarásának elkerülésére érdekében a gépekre különböző típusú védőkészülékek szerelhetők fel. Ezek lehetnek tárcsák, lemezek vagy védőburkolatok.

A motoros rotációs kapa egy teljesítményleadó tengellyel (PTO, power take-off) meghajtott és vízszintes tengelyen forgó L alakú lapátokkal felszerelt gép (5.18. ábra). A rotor szélessége különböző sorszélességekhez állítható, így intenzívebb talajművelés végezhető és a nagyobb gyomokkal is megbirkózik. A rotációs kapa két alapvető funkciót lát el: (i) a kis gyomok eltávolítása és (ii) a kérges vagy tömör talaj fellazítása a növények kikelésének elősegítése érdekében. A rotációs kapa nagyon csekély mértékben zavarja meg a növényi maradványokat, ezáltal fokozza a beszivárgást és megakadályozza az eróziót. Használata általában a nagy magvú haszonnövények kultúráira korlátozódik, mint például a kukorica és a szójabab, mivel ezeket a növényeket viszonylag mélyre ültetik és elég gyorsan fejlődő gyökérrendszerük van ahhoz, hogy lehorgonyozzák a fiatal palántákat.

5.18. ábra. Rotációs kapa (E. Takács)

‒ Gyomkefe ‒Az kefés gyomirtás (5.19. ábra) elsősorban zöldségnövények sorközi gyomirtására szolgál, de gabonafélékben is alkalmazható. A kefekapának két fő típusát fejlesztették ki: i) vízszintes tengelyen függőleges síkban működő kefékkel és ii) függőleges tengelyen vízszintes síkban működő körkefékkel. A kefék általában üvegszálból készülnek és rugalmasak. Ezek a felszínen dolgozó eszközök elsősorban a gyökeret szedik ki, de el is temetik vagy le is törik a gyomokat. A növény védelmére védőpajzs vagy sátor használható. Vízszintes tengelyű kefék használatakor azok forgási sebessége csak kicsivel legyen nagyobb, mint a traktor sebessége, különben túl sok por képződik. Vízszintes tengelyű kefekapa esetében a munkamélység a legfontosabb tényező a jó gyomirtáshoz. A traktor sebessége, a kefe sebessége és a talajviszonyok kölcsönösen meghatározzák a munkamélységet. A nagyobb forgási sebesség nem javítja a hatást, a sörték azonban gyorsabban elhasználódnak. Előnye, hogy nedvesebb talajviszonyok között is üzemeltethető, mint egy traktoros kapa. Ha a talaj túl kemény, a kefés gyomirtó csak a talaj feletti gyomokat távolítja el és a gyomok gyorsan újranőnek. Nedves talajon alkalmazva a hatás csökken a sörtékhez tapadt talaj következtében. A függőleges tengelyű kefék egyes modelljeinél beállítható a kefék szöge, fordulatszáma és forgási iránya. A függőleges tengelyű kefék beállíthatók úgy, hogy a talajt a vetéssor felé dobják vagy eltávolítsák a talajt és a gyomokat a sorból.

5.19. ábra. Gyomkefe (https://www.shutterstock.com)

‒ Kaszák, vágók és fűszegélynyírók ‒Ezeket a módszereket általában gyepen használják, de megfelelő módon alkalmazhatók szőlőültetvényekben, gyümölcsösökben, legelőkön és szántöföldeken. Ahol a gyomnövény magasabb, mint a haszonnövény, lehetséges a gyom „felszedése”, mely megakadályozza a további kihajtását. A vágási és kaszálási technikák azonban lehetővé teszik a gyomok méretének és vetőmagtermelésének szabályozását, valamint a gyomok és a növények közötti verseny minimalizálását. A kézi és kerekes fűnyírók lehetőséget kínálnak a palánták és a nagyobb gyomok teljes kikelés előtti vagy a növénysorok közötti kikelés utáni kivágására anélkül, hogy megzavarnák a talajfelszínt. Ezek a technikák ritkán hatékonyak a teljes gyomirtás eléréséhez. A gyomok levágása és kaszálása csökkenti a levélfelületüket, lassítja növekedésüket és csökkenti vagy megakadályozza a magtermelést. Az ismételt kaszálás csökkenti a gyomok versenyképességét, kimeríti a szénhidráttartalékokat a gyökerekben és megakadályozza a magtermelést. Egyes gyomnövényeket, amelyeket fiatalon kaszálnak, az állatállomány könnyen elfogyaszt. A kaszálás elpusztíthatja vagy elnyomhatja az egynyári, kétnyári és évelő gyomokat, illetve segíthet korlátozni terjedésüket. Egyetlen kaszálással a legtöbb gyom nem irtható kielégítően; évi három-négy kaszálással azonban több éven keresztül nagymértékben csökkenthető és esetenként eltüntethetőek bizonyos gyomok. A rendszeres kaszálás megakadályozza, hogy a gyomok megtelepedjenek, elterjedjenek és versenyezzenek a kívánatos takarmánynövényekkel.

5.4. táblázat. Az ökológiai gazdálkodásban az integrált gyomirtás fő eszközeinek előnyei és hátrányai

Eszköz	Pozitív gyomszabályozó hatás	Negatív gyomszabályozó hatás
Eke	Megzavarja a növekedést és a magtermelést. Eltemeti az idén termett magokat, betemeti az évelő gyomokat és azok föld alatti gyökér- és szárrendszerét.	A magbankból származó gyommagok felkerülnek a talaj felszínére.
Kultivátor / Tárcsás kultivátor	Megzavarja a gyomnövekedést és a magtermelést. Eltemeti az idén termesztett magokat, eltemeti/feldarabolja az évelő gyomokat és azok földalatti gyökér-/szárrendszerét.	Serkentheti az évelő gyomnövények föld alatti gyökér/szárrendszerének hajtásfejlődést.
Borona	Elpusztítja a kis gyomnövényeket. Évelő gyomok gyökér/szárrészeit a talajfelszín közelében feldarabolja.	Serkenti a gyommag csírázását. Terjesztheti az évelő gyomok életképes gyökér-/szárrészeit.
Henger	Javítja a termés csírázási feltételeit.	Javítja a gyommagok csírázási feltételeit.
Gyomborona	A kis gyomnövényeket talajjal borítja és/vagy gyökerestül kitépi.	Serkenti a gyommag csírázását. Többé-kevésbé károsíthatja a termést.
Sorközi kultivátor	A kis gyomnövényeket talajjal takarja, gyökerestül kitépi vagy levágja.	Károsíthatja a termést.
Gyomkefe	A kis gyomnövényeket talajjal takarja vagy gyökerestül kitépi.	Károsíthatja a termést.
Četka za korov	Male biljke korova prekriva zemljom ili ih iščupa iz korijena.	Može oštetiti usjev.
Gyomfűnyíró	Levágja a gyomokat a növekvő kultúrában.	Ha a szár meghosszabbítása után használjuk, a termés károsodik.

Mulcsozás (talajtakarás)

A mulcs a talaj felszínére felvitt szervesanyag-réteg. Amikor a takarónövényeket szélsőséges hőmérséklet, kaszálás vagy hengerezés elpusztítja, maradványaik talajtakaróként (mulcsként) a talaj felszínén maradnak. A mulcs fizikai gátat képez a talajfelszínen. Szinte minden fényt blokkol a felszínen, így a talajtakaró alatt kibújó gyomok nem jutnak elegendő fényhez a túléléshez. Árnyékban és hűvösen tartja a talajfelszínt, csökkenti a talajhőmérséklet napi ingadozását. A hatákonyság a gyomfajtától függ. Például a kis magvú széleslevelű gyomok kihajtását hatékonyan gátolja egy 5-8 cm vastagságú takarónövény-maradványréteg. Átjutnak azonban a nagyobb magvú széleslevelű palánták, fűpalánták és az eltemetett rizómákból és gumókból származó évelő gyomnövények, de növekedésüket késleltethetik a nagy biomasszájú takarónövény maradványai. A mulcshatás fokozható, ha a bomlási maradványokból allelopátiás anyagok szabadulnak fel. Ezenkívül a talajtakaró élőhelyet biztosít a talajlakó bogarak és a gyommagvak egyéb ragadozói számára, valamint olyan mikroorganizmusok számára, amelyek megtámadhatják és elpusztíthatják a gyompalántákat. A talajtakarásra az anyag jellegétől függően különböző típusú mulcsok léteznek: szerves (levelek, fűnyesedék, tőzegmoha, faforgács, kéregforgács, szalmatakaró, fenyőszalma, biológiailag lebomló talajtakaró, kartonpapír, újságpapír) és szintetikus (gumi, műanyag, polipropilén és polietilén, szőnyeg, színes mulcs). A talajtakarók a következőképpen is osztályozhatók:

- Ponyvamulcs ‒ A fekete polietilén talajtakarók széles körben használatosak ökológiai rendszerek gyomirtására, azonban általában nem praktikusak az alacsonyabb értékű vagy nagyüzemi szántóföldi kultúrákban. A műanyag talajtakarók kettős hatékonyságúak, szelektíven kiszűrik a fotoszintetikusan aktív sugárzást (PAR) és átengedik az infravörös fényt, hogy felmelegítsék a talajt (termikus gyomirtás). A talajtakaró színét tekintve arra a következtetésre jutottak, hogy a fehér és zöld burkolatok csekély hatást gyakoroltak a gyomokra, azonban a fekete fóliák barna, fekete, kék és fehér bevonattal (kettő színezettség) megakadályozta a gyomok kialakulását. Ez utóbbinak az az előnye, hogy a nagyobb fényvisszaverési arány előnyös a termés számára. A műanyag és más tartós talajtakarók hátránya, hogy nem bomlanak le a szántóföldön. A papírból (5.20. ábra), nem szőtt természetes szálakból és lebomló műanyagokból készült talajtakaróknak megvan az az előnyük, hogy természetes úton lebomlanak és használat után befeorhathatók a talajba. A papír megfelelő lefektetésével elkerülhető az eső vagy a szél által okozott kár. További környezeti előnyökkel járhat, ha a papírtakaró újrahasznosított anyagokból, például kartondobozokból készül. A műanyaghasználatot a 2018 januárjában az EN 17033 európai szabvány: "Műanyagok – Biológiailag lebomló mulcs fóliák mezőgazdasági és kertészeti használatra – Követelmények és vizsgálati módszerek" szabályozza. A szabványt az Európai Szabványügyi Bizottság, a CEN/TC 249 Műanyagok Műszaki Bizottság dolgozta ki és az Európai Unió valamennyi országára, valamint Macedóniára, Norvégiára, Svédországra, Svájcra, Szerbiára, Törökországra és az Egyesült Királyságra vonatkozik. Ez a szabvány szabályozza a biológiailag lebomló műanyag mulcsfóliákra (BDM-ek) vonatkozó követelményet: összetételüket, talajban való biológiai lebonthatóságukat, a talaj környezetére gyakorolt hatásukat (ökotoxicitás), mechanikai és optikai tulajdonságaikat, valamint a felsorolt kategóriák mindegyikére vonatkozó vizsgálati eljárásokat. Nem vonatkozik azokra a mulcsfóliákra, amelyeket használat után eltávolítanak a földekről.

5.20. ábra. Papírmulcs - sorköztakarás (E. Takács)

- Élő mulcs (talajtakarók) ‒ Az élő talajtakaró alacsony növekedésű fajok sűrű állományából áll (5.21. ábra), amelyet a vetés előtt vagy után (a gabonafélék alávetése lóherével és pázsittal) hoznak létre, hogy lassítsák a gyomok fejlődését és egyéb előnyöket biztosítsanak (nitrogénmegkötés, talajvédelem - víz- és szélerózió, a növényi kártevők természetes ellenségeinak támogatása). Az élő talajtakarók kétféleképpen védekeznek gyomok ellen: Ha a gyomnövények megtelepedése előtt vetik el őket, akkor konkurencia révén elnyomják a gyomokat. Bizonyos helyzetekben az élő talajtakarók allelopatikus tulajdonságai felhasználhatók a gyomok elleni védekezésre. Az egynyári növények megfelelő kezelés esetén természetes talajtakarót biztosítanak. Az élő talajtakarókat néha takarónövényeknek is nevezik, de ellentétben a valódi takarónövényekkel, legalább az idő egy részében a kultúrnövényekkel egyidejűleg nőnek. A takarónövényeket általában a haszonnövény vetése előtt elpusztítják. Az élő talajtakaró elsődleges célja gyakran a talaj szerkezetének javítása vagy a kártevők támadásainak elkerülése. A gyomnövények elnyomása csak járulékos előny lehet. Az élő talajtakaró hátránya, hogy a tápanyagért és a vízért versenyez a fő növénykultúrával és ez csökkentheti a terméshozamot. Bár a hüvelyes takarónövények nagy biomassza termeléssel és forgalommal rendelkeznek, nem valószínű, hogy növelik a talaj szervesanyag-tartalmát. Ennek az az oka, hogy az élő talajtakaróként használt hüvelyesek nagyobb N tartalommal és alacsony a C/N aránnyal rendelkeznek. Így amikor a hüvelyesek maradványai lebomlanak, a talaj mikrobáinak elegendő nitrogén áll rendelkezésükre, ahhoz, hogy fokozzák a talajban a szerves anyagok lebontását. Ezért a hüvelyesek kijuttatása elsősorban akkor javasolt, ha már elegendő szerves anyag van a talajban.

5.21. ábra. Élő mulcs (körömvirág)– sorköztakarás élő növényekkel cukornádültetvényben (https://www.shutterstock.com)

- Szemcsés mulcs ‒ A szemcsés talajtakarók a talajra szórt laza anyagokból állnak (5.22. ábra). A szemcsés talajtakaró állhat komposztból, trágyából, szalmából, fűrészporból, kőből, kavicsból vagy bármilyen más, a talajt borító anyagból. A gyomirtás hatékonysága egyenesen arányos a mulcsréteg vastagságával. Magában a talajtakaróban lévő gyommagok problémát jelenthetnek, ha a komposztálási folyamat nem volt teljesen hatékony vagy ha szél által terjesztett magvakkal szennyeződött. A szalmamulcsokban a gabona magvak különösen nagy problémát jelentenek, mivel a betakarítás után a szalmában maradt gabonaszemek ottmaradnak. A hagyományos módon termesztett gabonafélék szalmáján visszamaradt gyomirtószer- vagy növekedésszabályozó maradványok miatt fennállhat a növénykárosodás veszélye. A szalmához hasonló, könnyű anyagokból álló szemcsés mulcsok esetében fennáll annak a lehetősége, hogy a szél elfújja őket.

5.22. ábra. Szemcsés mulcs (https://www.shutterstock.com)

Biológiai gyomirtás

A biológiai gyomirtási módszerek élő szervezeteket, például rovarokat, fonálférgeket, baktériumokat vagy gombákat alkalmaznak a gyompopulációk csökkentésére. A klasszikus (vagy inokulatív) védekezés a gazdaspecifikus, egzotikus természetes ellenségek bevezetését írja le az idegen gyomok irtására. Az elárasztásos (vagy augmentatív) védekezés magában foglalja az őshonos (általában) természetes ellenségek tömeges felszaporítását az őshonos (általában) gyomok ellen. A biotermékek alapvető kritériumai a gazdaspecifikusság és a tartósság. Mivel azonban a szántóföldön általában vegyes fajú gyompopulációk fordulnak elő ez (is) megnehezíti gyakorlati alkalmazhatóságukat. Tágabb értelemben az allelopátia (bizonyos növények által termelt másodlagos, gátló hatású anyagcseretermékek) is ide tartozik. A fogékony gyomok nem pusztulnak el, de jelentős biológiai romlást szenvednek el, így nem lesznek versenyképes partnerei az egészséges növényeknek. A megelőző kulturális gyakorlatok, valamint a fizikai védekezés, mint a talajművelés, a lángolás és a talajtakarás, általában a biogazdaságok gyomirtási stratégiájába tartoznak. A biológiai termékek vagy szerek legfeljebb csekély szerepet játszanak. A biológiai folyamatok azonban hozzájárulhatnak az olyan gyakorlatok hatékonyságához, mint a növénytakarás, talajtakarás, vetésforgó és a gazdaságok diverzifikálása a gyomnyomás csökkentésében. A gyomokat befolyásoló biológiai folyamatok a következők: (i) növényevő – gyompalánták vagy kifejlett gyomok lombozatának vagy gyökereinek közvetlen fogyasztása, (ii) baktériumok, gombák és más mikroorganizmusok által okozott betegségek, (iii) növény–talaj–mikroorganizmus kölcsönhatások, amelyek megváltoztatják a gyomnövények életerejét és versenyképességét a terméshez képest, (iv) allelopátia – a gyomok növekedésének elnyomása más növények által kibocsátott anyagokkal, (v) gyommagok fogyasztása és (vi) gyommagvak romlása.

Elengedhetetlen a biológia ágensek részletes tesztelése a gazdaspecifikusság szempontjából. Ennek nagy része még a kutatási és felfedezési fázisban van; néhány biológiai folyamat azonban kellően jól ismert és dokumentált ahhoz, hogy hatékony módszerként alkalmazzák az átfogó gyomszabályozási program sikerének javítására. Ezenkívül sok diverzifikált gazdaság haszonállatokat és baromfit használ gyomfogyasztóként, ami gyakran jelentős előnyökkel jár.

- Allelopátia ‒ Az a hatás, amikor egy növény olyan természetes anyagot bocsát ki, amely elnyomja vagy akadályozza a gyommagvak csírázását és korai növekedését (5.23. ábra). Ezen anyagok eredete lehet: (i) élő növényi gyökerek által történő kiválasztás, (ii) kimosódás a lombozatból és (iii) a növényi maradványok mikrobiális bomlása során történő felszabadulása. Ezek az allelokémiai anyagok, amelyek némelyike elég erős ahhoz, hogy természet gyomirtóinak tekintsék. Csírázó magvakra, palántákra és fiatal növényekre gyakorolják a legnagyobb hatást. Lassítják növekedésüket, látható károsodást okoznak a gyökerekben vagy hajtásokban vagy akár egyenesen elpusztítják azokat. Számos takarónövényről és néhány zöldségfajtáról kimutatták, hogy jelentős allelopátiás aktivitást fejt ki a gyomok, különösen a fiatal egynyári gyomok ellen. A káposztafélék családjába tartozó takarónövények, beleértve a repcét, a mustárt és a retket, számos mustárolajat, glikozidnak nevezett vegyületet tartalmaznak, amelyek a maradványok lebomlása során izotiocianátoknak nevezett erős illékony allelokemikáliákká bomlanak le. Ezek hatással lehetnek a növények növekedésére és a mikrobák aktivitására is. Jól dokumentált példák a terményeken belül a rozs, egyéb gabonafélék, cirok, cirok – szudánifűhibridek, takarmányretek és más káposztafélék, valamint édesburgonya. Itt van egy példa arra, hogy az allelopátiás kapcsolatok meglehetősen specifikusak lehetnek. Például a napraforgógyökér-váladékok gátolják a vadon élő mustár és más széleslevelű gyomnövények palántájának növekedését, de csekély hatással vannak a fűfélékre. A szántás nélküli szántóföldi kísérletekben a rozsmaradványok erősen allelopatikusak az Amaranthus sp. és a Chenopodium album ellen, de parlagfű ellen hatástalanok. Vannak esetek, amikor az allelopátia nem olyan hatékony. Az átültetett és a nagy magvak kevésbé reagálnak az allelopátiás elnyomásra, mivel mélyen vannak elültetve és a takarónövény által termelt allelokémiai anyagok a talajfelszín felett koncentrálódnak. Ahogy a specifikus allelopatikus kapcsolatok egyre jobban megismerhetők, a vetésforgókat és a termesztési rendszereket úgy lehet megtervezni, hogy a növények előnyben legyenek az adott területen jelen lévő főbb gyomnövényekkel szemben. A közvetlen versennyel ellentétben az allelopatikus gyomelnyomás a takarónövény termesztésének befejezése után még néhány hétig fennmaradhat. Ha a maradványokat in situ talajtakaróként a felszínen hagyjuk (és nem forgatjuk be a talajba), sekély (2,5 cm-nél kisebb), de tartósabb allelopátiás zóna jön létre, amely az időjárási viszonyoktól függően három-tíz hétig is fennáll.

- Talajban élő mikrobióta ‒ A talaj mikrobiótájának azon képessége, hogy befolyásolja a gyomok növekedését és versenyképességét a haszonnövényekhez képest, számos izgalmas kutatás tárgyát képezi. A növény-talaj-mikroba kapcsolatok rendkívül összetettek, az eddigi kutatási eredmények még nem szolgáltattak elég információt ahhoz, hogy bizonyos talajmikrobák bevezetése, támogatása vagy korlátozása miként alkalmazhatók a gyomszabályozási stratégiában.

5.23. ábra. Az allelokémiai anyagok különböző felszabadulási útvonalai és hatásai. Az allelopátiás donor növény (balra) négy úton (fekete nyilak) tud allélokémiai anyagokat felszabadítani: eső általi kimosódás (P1), növényi maradványok lebomlása (P2), kiválasztás a gyökéren keresztül (P3) és elillanás (P4) (Zhang et al., 2021).

Közvetett (indirekt) gyomszabályozás

Vízelvezető és öntözőrendszerek kezelése

A vízelvezető és öntözőrendszerek gondos kiválasztása és karbantartása fontos megelőző intézkedés a szántóföldi gyomfertőzés csökkentésére. Az árkok mentén létesült gyomnövényzet időszakos eltávolítása megakadályozza a szántóföldre való bejutásukat. Ahol ez gazdaságilag megvalósítható, az árkok földalatti csatornákkal való helyettesítése megszünteti a gyomnövények fertőzésének lehetséges forrását. A helyi (pl. csepegtetős) öntözőrendszerek alkalmazása a gyomok rovására kedvez a termésfejlődésnek. Ezzel szemben a szétszóró öntözőrendszerek gyakran kedveznek a gyomnövényeknek, mivel a legtöbbjük vízfelhasználási hatékonysága (a párolgásra felhasznált vízegységre jutó száraz biomassza-termelés) magasabb, mint a terményé.

Talajművelés

A talajművelés egyik legfontosabb célja - egyéb kedvező hatások mellett - mindig is az volt, hogy csökkentse a gyommagvak állományát a talajban és az évelő fajoknál kimerítse a földalatti vegetatív szaporítószervek tartalék tápanyagtartalékait. A talajban lévő gyommagvak a bolygatás hatására a talajhoz közeli, kedvezőbb rétegekbe kerülnek a csírázáshoz és a palánták egy ismételt talajművelés során könnyen elpusztulhatnak. Az ökológiai gazdálkodásban nagy jelentőséggel bír a hagyományos talajművelési rendszerek alkalmazása. Elsősorban őszi mélyszántásból vagy tarlószántásból, majd a következő év tavaszán a vetést előkészítő talajművelési eljárásokból (tárcsázás, kultivátor, borona, kombájn stb.) áll. Később a növényzetben több sor közötti kiegészítő gépi gyomirtás válhat szükségessé (kultivátor, gyomfésű, gyomkefe, kapa stb.). A talajművelést, mint hatékony módszert régóta bevonják a gyomirtásba. Különféle tényezők, mint a talajművelés mélysége, időzítése és gyakorisága befolyásolhatják a gyompopuláció különböző paramétereit (összetétel, sűrűség és hosszú távú megmaradás). Más gyomirtási módszerekhez hasonlóan azonban a talajművelésben is vannak ellentmondások. A finomabb magágyak több gyomnövénycsírát termelnek, de a sima felület megkönnyíti a közvetlen gyomirtást. A nagyobb talajrögök kevesebb gyomnövénycsírát termelnek, de az érdes felület védelmet nyújt a kikelt gyomok számára a közvetlen gyomirtással szemben. A túlzott művelés károsíthatja a talaj szerkezetét, ami hosszabb távon erózióhoz vezet. Bár a csökkentett talajművelés a talajerózió jobb szabályozását és a talajnedvesség megőrzését eredményezi, nem minden talaj alkalmas a csökkentett talajművelésre. A talajművelést gyakran három csoportra osztják: elsődleges- és másodlagos talajművelés, valamint állománykezelés, de vannak más művelési módok is, amelyek nem tartoznak ezekbe a kategóriákba.

- Elsődleges talajművelés ‒ Az elsődleges talajművelés a növénytermesztés előtti fő művelési mód. A növénytermesztési rendszerekben ez az első olyan talaj megmunkálási művelet, amelyet a talaj ültetésre való előkészítésére végeznek. Az elsődleges talajművelés mindig agresszív és jelentős mélységben történik, az egynyári és/vagy évelő gyomok irtására oly módon, hogy a csírázható magvak és/vagy szaporítóanyagok egy részét olyan mélységben temetik el, ahol a gyommagok nem tudnak kikelni. Az elsődleges talajművelés végzésének fő eszközei a különböző eketípusok.

- Másodlagos talajművelés ‒ A másodlagos talajművelést a magágyak előkészítésére és a vetéshez szükséges síkfelület kialakítására használják, így a talajt nem dolgozzák meg agresszíven vagy mélyen. Célja a talaj előkészítése az ültetéshez vagy az átültetéshez, vagy a hamis magágyak létrehozásához. A másodlagos talajművelés eszközei a 10 cm mélységig alkalmazott kultivátorok, boronák és teljesítményleadó hengerrel működő gépek. A konzerváló talajművelés során ezek a berendezések helyettesíthetik az elsődleges talajművelés során alkalmazott ekéket. A konzerváló talajművelés hasznos a talaj szervesanyag-tartalmának megőrzésére vagy növelésére, valamint idő- és üzemanyag- megtakarításra. Bár a csökkentett talajművelési technikák problémákat okozhatnak a gyomok esetében, a gazdálkodók optimálisan váltogathatják az elsődleges és a másodlagos talajművelést, hogy a mechanikai műveletek évről évre történő változtatásával optimalizálják a talajkezelést és ezáltal javítsák a gyomfajták elleni védekezést. A magágy készítés időzítése jelentősen befolyásolja a gyompopulációkat és lehetőséget ad a növekvő kultúrában megjelenő gyomok számának csökkentésére. A gyomirtás egyik hagyományos módszere a hamis magágyas technika. A magágy-előkészítéshez végzett talajművelés két ellentétes hatást gyakorol a gyomokra: (i) az elsődleges talajművelés után kikelt növényzet megszüntetése és (ii) a gyommagvak csírázásának és az ebből következő magoncok kelésének serkentése. E két hatás kihasználása hamis magágyas technikával érhető el. A hamis magágyas technika során a magágyat több nappal/héttel/hónappal a növények ültetése vagy átültetése előtt készítik el, hogy a vetés előtt serkentsék a gyomok kelését. A hamis magágy sikere az ültetés előtti idő hosszától és a gyomspektrumtól függ. A későn megjelenő gyomok továbbra is potenciális problémát jelentenek. A hamis magágyas technika alkalmazásával több mint 80%-kal csökkenthető a gyomok kelése a hagyományos magágy készítéshez képest. A hőmérséklet mellett a legfontosabb tényező a talaj nedvessége. Száraz években a hamis magágyas módszer öntözés nélkül nem alkalmas gyomirtásra. Egy új módszer a palánták kelésének csökkentésére, hogy a magágykészítést sötétben végezzük, hogy elkerüljük a gyommagcsírázás serkentését, azonban ez a technika nem ad következetes eredményt.

- Állománykezelés ‒ A vetés után végzik, hogy sekély talajművelést érjenek el, amely fellazítja a talajt és megfékezi a gyomokat. Erre a célra kultivátorokat használnak, amelyek különféle módon képesek a gyomok irtására. A gyomok és magjaik teljes vagy részleges eltemetése az elpusztulásuk fontos oka lehet. Egy másik hatásmód a gyomnövény gyökerének kivágása és a talajjal való érintkezésének megszakítása. Az állománykezelést célszerű akkor végezni, amikor a talaj nem túl nedves, mert károsíthatja a talaj szerkezetét és elősegítheti az évelő gyomok terjedését. A kultivátorokat általában a kultúrákban való alkalmazásuk szerint osztályozzák: szóró kultivátorok használhatók a vetéssorokon és azok között is; sorközművelő kultivátorokat csak a vetéssorok között használnak; és soron belül alkalmazott kultivátorok, amelyek a vetéssorok gyomnövényeinek eltávolítására szolgálnak.

Vetésforgó

A vetésforgó az ökológiai gazdálkodás egyik alapvető technikája, amely segíti a kártevők és betegségek elleni védekezést, valamint optimális talajtermékenységet biztosít, emellett a gyomirtás hatékonyan érhető el vetésforgóval és más kultúrakezelési módszerek kombinálásával. A vetésforgó magában foglalja a különböző növények szisztematikus sorrendben történő termesztését ugyanazon a földterületen (5.24. ábra). A monokultúra vagy a hasonló növények nagy aránya olyan gyomfajok összetételét eredményezi, amelyek alkalmazkodnak a növény termesztési körülményeihez (a mezei gyűszűvirág korlátozása érdekében a gabonatartalmat legfeljebb 50%-ra kell korlátozni). A különböző életciklusú növények vetésforgója megzavarhatja a gyomnövény társulások fejlődését, mivel az eltérő ültetési és betakarítási időpontok megakadályozzák a gyomok megtelepedését és ezáltal a magtermelést. Mivel a különböző kultúrnövények más-más gyomfajtának kedveznek, fontos, hogy a vetésforgóban egynyári és évelő kultúrák között váltogassunk. Az őszi és tavaszi vetésű egynyári növények szintén különböző gyomfajoknak kedveznek, ezért fontos, hogy a vetésforgón belül váltogassuk ezeket a növényeket. Hagyományosan a burgonya (Solanum tuberosum) szerepel a vetésforgóban a gyomproblémák csökkentése érdekében, mielőtt egy kevésbé versenyképes növényt termesztenek. Az ökológiai gazdálkodók számára a talaj termékenységi szintjének figyelembevétele és a termékenységet növelő időszakok beépítése a vetésforgóba bonyolítja a növényválasztást. A vetésforgóban a parlagon hagyott időszak betelepítése köztudottan csökkenti az évelő gyomnövények számát. A legjobb, ha a hüvelyeseket fűfélékkel, a tavaszi vetésű növényeket őszi vetésű növényekkel, a sorközökben ültetett növényeket közel ültetett növényekkel váltogatjuk. A vetésforgó alkalmazása ellenére az ökológiai gazdálkodási rendszerekben egyes gyomok különleges problémát jelentenek. A tarackbúzát (Elymus repens) és egyéb kúszó évelő fűféléket, valamint a mezei aszatot (Cirsium arvensis) gyakran minden rendszerben a fő problémás gyomnövénynek nyilvánítják. A parlagi ecsetpázsit (Alopecurus myosuroides) és a Cirsium arvense gyakoribbá válhat, ha a gabonafélék a vetésforgó jelentős részét képezik. Juhsóska (Rumex spp.) különösen nagy problémát jelent a gyepekben. A saspáfrány (Pteridium aquilinum) pedig súlyos a hegyvidéki legelőkben.

5.24. ábra. A vetésforgó lehetséges növényei (E. Takács)

Kultúrnövényfajta

A vetésforgón belüli gyomfejlődést nem egyszerűen a kultúrnövény megválasztása befolyásolja, hanem a fajta jellemzői, mint például a morfológia és a növekedési sebesség is, ami jelentős hatással lehet mind a termés, mind a gyomok fejlődésére. A fajtaválasztás és a vetőmag mennyisége hatékony lehet a gyomok visszaszorításában és ezáltal a gyomirtás minimalizálásában is. Például tavaszi árpa cv. Atem magasabb fejlettségű, mint a cv. Triumph és nagyban hozzájárul a nagyobb gyomelnyomáshoz. Hasonlóképpen, hagyományos, hosszabb szalmával rendelkező Maris Huntsman búzafajta parcellájában talált gyomfajok száma jelentősen csökkent a Mercia-fajta kultúrájához képest. A morfológiai tulajdonságok befolyásolhatják a növények gyomokkal szembeni versenyképességét. Például a korai talajtakarás létfontosságú a gyomirtásban. A kutatások kimutatták, hogy a nagyobb kezdeti vetőmagméret jelentősen javíthatja a korai növénytermesztést és ezáltal növelheti az őszi búzafajták versenyképességét. A gyomokkal szembeni versenyképességgel összefüggő tulajdonságok azonosítását és számszerűsítését valóban megnehezíti az a tény, hogy bár a különböző fajták egyedi jellemzőkkel rendelkeznek, e tulajdonságok közül sok a fejlődési szakaszban változhat. A különböző gyökérmintázat, a korai érés, a levél mérete és az allelokémiai tulajdonságok azonban befolyásolhatják a fajta gyomelnyomó képességét, amit sikeresen szelektálhatnak a nemesítési programokban.

Köztes termesztés(növénytársítás)

A növénytársítás azt jelenti, hogy a főnövény sorai között rejtett termést nevelnek (5.25. ábra). Valószínűleg a terméshozam növekedése, nem pedig a gyomirtás javulása a legfőbb előny, amit a növénytársítástól várnak. A növénytársítás képes elnyomni a gyomokat, azonban óvatosan kell kijuttatni. Odafigyelés nélkül a vetésközi növények nagymértékben csökkenthetik a főnövény terméshozamát, ha a vízért vagy a tápanyagért verseny alakul ki. A vetésközi növények a takarónövényekhez hasonlóan növelik az ökológiai diverzitást és a természeti erőforrások felhasználását, ráadásul jobban versenyeznek a gyomnövényekkel a fényért, vízért és tápanyagért. Például a soronkénti elrendezésben elvetett póréhagyma zeller köztes kultúrával 41%-kal csökkentik a gyomok relatív talajborítottságát, csökkentik a közönséges aggófű (Senecio vulgaris) sűrűségét (58%-kal) és biomasszáját (98%-kal) és 10%-kal növeli a teljes terméshozamot az egyéni termesztéshez képest. A kalászos-hüvelyes kultúra esetében is számos környezetben kimutatták a gyomnövények elnyomását és a terméshozam növekedést. Az élő mulcsozáshoz hasonlóan a növénytársítás sikere az alkotófajok fény-, víz- és tápanyagigénye közötti legjobb összhangon múlik, ami növeli az erőforrás-felhasználás komplementaritását és csökkenti a vetésközi növények közti versenyt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy optimalizálni kell a kultúrák közötti térbeli elrendezést, a relatív növénysűrűséget és a termés relatív időbeli növekedését az adott környezetben.

5.25. ábra. Káposzta és kariol közbevetése cukornád ültetvényben (https://www.shutterstock.com)

Trágyázás

Az agrokoszisztémában a talaj tápanyagszintjét a műtrágyák kijuttatása megváltoztatja, így közvetlenül befolyásolják a gyompopuláció dinamikáját és a termés-gyom versenyt. Számos gyomnövény nagy nitrogén fogyasztó ezért képes csökkenteni a nitrogén elérhetőségét a haszonnövény számára. A műtrágyák időzítése, adagolása és elhelyezése komoly hatást gyakorol a gyomirtásra. Az ökológiai gazdálkodásban szerves trágyát és komposztot használnak a tápanyag pótlására, amelyek a nem megfelelő kezelés következtében „gyomnövesztő” hatást fejtenek ki a bennük lévő életképes gyommagvak miatt. Köztudott, hogy a gyomnövények korábban és nagyobb mennyiségben szívják fel a tápanyagot, mint a hozzájuk tartozó kultúrnövények, ezért nagyon körültekintően kell kezelni tápanyag-utánpótlást.

Takarónövények

A takarónövények a különféle okokból termesztett növények széles körét foglalják magukban, amelyek takarják a talajt. A takarónövények az erőforrásokért való versengés révén elnyomják a gyomnövényeket, továbbá a talaj felszínén lévő maradványaik fizikai (gátolja gyomok csírázását és a gyomok normális fejlődéséhez szükséges teret csökkenti), biotikus (a fény blokkolása, a hőmérséklet-ingadozás elkerülése, a csírázáshoz szükséges nedvességi feltételek megváltoztatása) és allelopatikus kölcsönhatások (élő vagy bomló növényi szövetből felszabaduló vegyület) révén gátolják a gyomokat (5.26. ábra). Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a takarónövény és a biomassza- vagy szárazanyag-termelés, annál nagyobb a hatása van a gyomokra. E potenciális előnyök ellenére a takarónövények fizikai és biokémiai hatásai nem biztos, hogy megfelelő gyomirtást biztosítanak. A takarónövény-maradványok által okozott gyomirtás az elhanyagolhatótól a rendkívül hatékonyig változhat két héttől több hónapig, a takarónövénybiomasszától és nitrogén-tartalomtól, évszaktól, időjárástól és talajviszonyoktól függően. A meleg, nyirkos időjárás magas talajbiológiai aktivitással párosulva felgyorsítja a takarónövény-maradványok és allelokémiai összetevőik lebomlását, így lerövidíti a gyomirtás időszakát. Az alacsony N-tartalmú maradványok tovább tartanak, mint a magas N-tartalmú maradványok. Használjon mechanikus védekezési módszert a takarónövények kiegészítésére a gyomszabályozáshoz. Az olyan takarónövények, mint a rozs, a vörös here, a hajdina és az retek, a telelő növények (pl. az őszi búza) vagy a takarmányok bevonása a növénytermesztési rendszerbe visszaszoríthatja a gyomok növekedését. A takarónövény kiválasztásakor mindig figyelembe kell venni, hogy a takarónövény milyen hatással lesz az következő kultúrára. A gyomokat erősen elnyomó takarónövények például a rozs, a cirok, a kelkáposzta, a rukkola és a mustár. Ezzel szemben, bár a hüvelyesek közvetlen gyomirtása jelentős lehet, a visszamaradó gyomirtó hatásuk általában kisebb, mivel a takarónövény megsemmisülése után a felszabaduló nagy mennyiségű N serkenti a gyomok kelését, különösen, ha a hüvelyeseket zöldtrágyaként használják.

5.26. ábra. A talajtakarás előnyei (E. Takács)

Higiénia

Megakadályozható, hogy sok új gyom a gazdaságba kerüljön és megakadályozható, hogy a meglévő gyomok nagy mennyiségű magot termeljenek. A tiszta vetőmag használata, a gyomok levágása a szántóföldek szélén vagy betakarítás után, valamint a trágya alapos komposztálása a kijuttatás előtt nagymértékben csökkentheti a gyomfajok betelepülését. A tiszta, jó minőségű vetőmag ültetése elengedhetetlen a termés sikeréhez. Egyéb megfontolandó higiéniai szempontok közé tartozik minden olyan gép alapos tisztítása, amelyet gyomos táblákon vagy mosóállomásokon használnak, valamint sövények kialakítása a szél által terjedő magvak korlátozására.